Ahelyett, hogy gályáznál a munkahelyen, inkább dőlj hátra! Ha az emberi viszonyokra is igaz az, amit a hangyáknál megfigyeltek, lehet, hogy nő majd a cégetek hatékonysága. Ráadásul most már robotokkal is igazolták az elmélet helyességét.
A hangyák szorgosak… ja, persze! Semmittevésben.
Ismerjük azt a kollégatípust, akire egy volt főnököm mondta mindig, hogy „szorgos semmittevéssel igyekszik a hatékony munka látszatát kelteni”? No, ez a hangyáknál is megvan. Persze ők okkal teszik a semmit. Vagy legalábbis van egy jó kifogásuk: ha mást is odaengednek a munkához, hamarabb kész lesznek estére. Ezt olyan mesteri szintre emelték, hogy bármely magyar építkezéssen dolgozó munkaközösséggel vetekedhetnének.
Vigyázat, sokkoló infografika következik.
Szóltunk. A ScienceMag szemléltetője öt hangyakolónia két hetes vizsgálatának eredményét foglalja össze. (Arra nem tér ki, hogy hány kutató folytatta a vizsgálatokat és közülük hányan dolgoztak ténylegesen és hányan voltak, akik csak a lapátnagyítónyelet támasztották.)
Az eredmény sokkoló: a dolgozók mindössze három százaléka szorgoskodott, 72% csak hébe-hóba – max az idő felében – kapcsolódott be a melóba. Negyedük viszont konkrétan csak henyélt egész nap.
A hangyák mégsem próbáják közmunkaprogrammal visszaterelni 25%-nyi inaktívjukat a munka világába. Szerintük ez így hatékony.
Egy másik kutatócsoport arra is rájött, hogy miért. Hevenyészve összedobtak néhány autonóm ásórobotot, hogy laborban modellezhessék a hangyalogikát. (Valójában gondolom a profok és az ifjú posztdokok csak ücsörögtek, és a néhány PhD hallgató volt az, akik éjjel-nappal forrasztgatva elvégezték a munka lényegi részét. Bár erre nem tér ki a cikk.)
Azt tapasztalták, hogy ha az egész robotcsapatot úgy programozzák, hogy mindegyik ásson, akkor elkerülhetetlen a forgalmi dugók kialakulása, ami értelemszerűen rontja a logisztikát, ezen keresztül pedig a teljes munka hatékonyságát. Ha viszont egy időben csak néhány robot robotolt egyszerre, akkor máris jelentősen nőtt az összrobottársadalmi munka hatékonysága.
És akkor most mindenki szépen vonja le a következtetést. (Vagyis néhányan vonják le. A többieknek még gondolkodniuk sem kell.)
Források:
David Schultz: Most worker ants are slackers
Elisabeth Pennisi: Fire ants slack off to avoid traffic jams
Címlapkép: Scott Bauer: Leaf-cutter ant