A szívemre tenném a kezem és mondanám, hogy sose jutott eszembe valamelyik embertársam jól irányzott bosszantása, akár verbális, akár kisebb fájdalmat okozó fizikális formában. De nem mondom, mert akkor hazudnék.
Sőt, még csak azt sem hozhatom fel mentségemre, hogy valami különös okból kifolyólag vetemedtem ilyen galád tettre, mondjuk azért, mert engem is bántottak és ideje revansot venni. De nem.
Az angol „bullying” kifejezés magyarul zaklatást, erőszakoskodást, terrorizálást jelent, de ezek talán kissé túlzóak jelen esetben, a bosszantás kicsit jobb közelítés. Bár mondjuk, ha odamegyek valakihez és kérdés nélkül leverem a fejéről a sapkáját, majd jól kiröhögöm, esetleg mondok egy-két sértő dolgot is, kérdés, hogy akkor ez pontosan melyik kategóriába esik. Bosszantásnak kicsit erős, zaklatásnak kicsit gyenge.Bárhogy is nevezzük, mindenki által ismert fogalmakról van szó.
De miért csináljuk ezt? Miért köpőcsövezzük le a postást? Miért telefonbetyárkodunk? Miért törjük le a szomszéd néni tulipánját? Vagy miért verekszünk össze azért, mert „mit nézel?!”
Azért, mert jó!!!
Bizony, az eddig is világos volt, hogy egy csomó agresszív viselkedésminta megjelenése esetén jutalmazó, jó érzetet keltő területek is aktiválódnak az agyban. A Nature-ben megjelent friss cikk szerint a gondolat, hogy bosszantó, zaklató magatartást mutasson, egyes állatokban nemes egyszerűséggel baromi jó érzést kelt.
Scott Russo, a cikk egyik szerzője a Scientific American-nak adott interjúban elmondja, hogy a vizsgálatban olyan kapcsolatot találtak az egerek agyának két régiója között (előagy bazális része és a habenula latrális része), ami kontrollálja az agresszivitását egy a másik egérrel szemben. Sőt, úgy tűnik, hogy ez a fajta erőszakoskodó, zaklató magatartáshoz egy jutalmazó mechanizmus is társul, tehát megéri csinálni, mert az állat jól fogja magát tőle érezni. Persze nem az akit zaklatnak, hanem a másik…
A kísérletben az egérnek választania kellett, hogy két helyszín közül melyiket preferálja jobban: az egyik helyen zaklatni tudta az egértársát, a másikban nem tudott hozzáférni. Érdekes, hogy a bazális előagy és a habenula fontos szerepet játszik egyes függőséget okozó anyagoknál fellépő jutalmazó mechanizmusokban is, mint amilyen a nikotin vagy a kokain.
Russo azt gondolja, hogy ez a jelenség általános lehet az állatok között, beleértve az embert is, bár párhuzamot vonni csak óvatosan lehet köztük. Például születtek olyan kutatások, ahol antiszociális személyiségzavarral vagy más viselkedési problémával küzdő embereket vizsgáltak különböző képalkotó eljárásokkal. Olyan felvételeket prezentáltak, ahol másokat bántottak vagy láthatóan fájdalmat okoztak nekik. Az eredményeken az látszott, hogy élvezik, amit látnak, mert olyan területek aktiválódtak (például a nucleus accumbens), amelyek közel vannak az egerekben vizsgáltakhoz.
Ezt alátámasztja az a megfigyelés is, miszerint ha az adott egeret hagyták, hogy zaklasson egy másikat, akkor nagyobb dopamin felszabadulás volt tapasztalható azon a területen, ami az embernél is aktiválódott mások nyomorúságát látván.
Végül Russo azt is elmondta, hogy bár egyre többet tudunk az agresszív és zaklató viselkedés neurális hátteréről, még mindig túl keveset ahhoz, hogy kezelési eljárásokat vagy akár gyógyszereket találjunk ki ezekre, de jó úton haladunk!
Szóval lebegjen fejünk fölött a mai nap jó tanácsa: hiába esik jól, ne zaklassuk embertársainkat, mert könnyen találkozhatunk egy jó nagy patkánnyal egy sötét sikátorban, aztán ott nem lesz köszönet, ha zaklatni támad kedve!
