Szertár Offline 2010 – jelentkezés

Az idén is – várhatóan október 30-án, szombaton – lesz újabb Szertár Offline. Hogy minél tartalmasabb legyen ez az egy nap, itt a lehetőség, hogy ti is jelentkezzetek valamilyen programmal. Alább itt figyelnek a részletek. Kérlek, terjesszétek az infót amerre csak tudjátok (tanárok, tanítványok, munkatársak, blog, facebook, twitter stb.), hogy minél több helyre eljusson, és minél több programmal várhassuk az idén is a szertárosokat.

Ki jelentkezhet?

Lényegében bárki, aki ismeretterjesztő programmal (nagyszínpad vagy foglalkoztató – lásd lejjebb) várná a betérő szertárosokat. Pályázhatnak akár múzeumok, oktatási intézmények, kutatóintézetek stb, de akár informális csoportosulások (baráti körök, blogok stb. – legalább egy 18 év fölötti személy legyen a csapatban!) is. A Szertárhoz persze elsősorban a természettudományos akciók állnak közel, de izgalmas lehet megismerni egyéb tudományágakat is. Tavaly egyébként az elsősegély gyakorlattól játékos vállalatirányításon és iskolai természettudományos projekteken át a a gömbi amőbáig sok minden volt.

Nagyszínpad vagy foglalkoztató?

A tavalyi gyakorlattól eltérően az idén élesen elválik majd egymástól a foglalkoztató és a nagyszínpad. Foglalkoztató: stand, workshop, ahogy tetszik. A lényege, hogy egy fix helyen álltok/ültök/bemutattok, és itt várjátok a kíváncsi látogatókat. Annak érdemes foglalkoztatóval jelentkeznie, aki a rendezvény teljes ideje alatt tud megfelelő programot biztosítani. Ez lehet játék, közös kísérletezés, feladatmegoldó. Fontos, hogy a látogatókat be kell tudni vonni, hiszen ez az egész rendezvény célja és értelme. Nagyszínpad: Természetesen előfordul, hogy nincs egész napra elegendő játék a tarsolyodban, egy előadást viszont szívesen tartanál. Azon túl, hogy tudományos ismeretterjesztéshez kell kapcsolódnia, nincs szigorú tartalmi megkötése az előadásnak: a kísérletbemutatótól a tudományos színdarabig sok minden belefér.

Mit kell leírni a jelentkezésben?

Elsődlegesen azt, hogy ki vagy, milyen intézményt vagy csoportot képviselnél, mivel tudnál hozzájárulni a programokhoz (foglalkoztató, nagyszínpad, mindkettő). Ezen túl pár mondatban részletezd az elképzelést, kitérve arra is, hogy mire lenne szükséged (pl. 50 négyzetméter helyre, egy asztalra, három székre és egy atomreaktorra). Természetesen ezen még bőven van idő finomítani, hiszen ez még csak egy előzetes jelentkezés.

Hol és meddig lehet jelentkezni?

Írj egy emailt a robilaci [kukac] szertar [pont] com címre, az email tárgya „Szertár Offline jelentkezés legyen. A határidő  2010. szeptember 10. Ez egyelőre egy előzetes jelentkezés. Természetesen utána is lesz még lehetőség jelentkezni, de mindenképpen tudnom kell, hogy mi mindenre lehet számítani ahhoz, hogy a további szervezés minél gördülékenyebb legyen.

Hol lesz helyileg a rendezvény?

Ez egyelőre sok mindentől függ – leginkább a programok számától és helyigényétől. Ezért is fontos, hogy időben jelentkezzetek. (Van néhány hely a tarsolyunkban, de ha tudtok olyan – lehetőleg belvárosi, vagy egyébként jól megközelíthető – helyet (csarnok, raktár, használaton kívüli üzlethelyiség stb.), amelyet birtokba vehetünk erre az egy napra, szóljatok!

Mennyibe kerül a jelentkezés, illetve a részvétel?

Ez egy önkéntes rendezvény, így iskoláknak, múzeumoknak, kutatóintézeteknek, nonprofit szervezeteknek, informális csoportosulásoknak stb. természetesen ingyenes a részvétel. Ha egy profitérdekelt gazdasági társaságot képviselnél (pl. taneszközgyártót, újságot vagy tv csatornát), keress a fenti címen, és személyesen megbeszéljük a részleteket.

Mit tegyen az, aki még nem csinált ilyet, de szívesen jönne?

Semmiképpen ne habozzon a jelentkezéssel! Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, a szervezésben pedig segítek, segítünk.

Kérlek, terjesszétek ezt a felhívást, amerre csak tudjátok (blogon, facebookon, ismerősöknek, tanáraitoknak, diákjaitoknak stb.) Addig is egy kis ízelítő az eddig Szertár rendezvényekből:

1. Az Index cikke az első margitszigeti Szertár találkozóról.

2. A Szertár és a Budapesti Corvinus Egyetem Növénykórtan Tanszékének bemutatója a 2009-es Kutatók Éjszakáján:

3. Az Indexvideó beszámolója a tavalyi Szertár Offline rendezvényről.

4. Törülköző Nap és Geek Pride Day (Indexvideó)


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék: