Nyolc éves a Szertár projekt. Ebből az alkalomból egy különleges tortával készültünk. Ha türelmetlenek vagytok, görgessetek le a videóig, mert előtte 

nem ússzátok meg egy érzelgős visszatekintés nélkül!

Hát ja. Nyolc éve felráztam egy kólás dobozt, és feltoltam youtubera indavideóra. Aztán mentem sokatok idegeire a hülyébbnél hülyébb agymenésekkel és asszociációkkal tarkított jelenségbemutatóimmal.

Egy halomszor mellélőttem a magyarázatokat illetően, de itt voltatok és javítottatok, hozzáadtatok, elve(te)ttetek, javasoltatok, ha nem volt időm, kedvem, motivációm videót csinálni, kérdőre vontatok és noszogattatok.

Ha kedvetekre volt egy-egy webizód, támogattatok, lájkoltátok, osztottátok, terjesztettétek.

Ha offline eseményt szerveztem, jöttetek önkéntesen segíteni.

Megszámlálhatatlan sok kérdéssel, kéréssel, javaslattal bombáztatok diákként, tanárként, szülőként.

Ki tudja hányszor jöttetek oda hozzám a Csodák Palotájában (amíg ott dolgoztam), és utaltatok a Szertárra. (Meg kellett tanulnom kezelni ezeket a helyzeteket. Nem mindig volt épp zökkenőmentes. Talán nehéz elhinni, de nem vagyok túl extrovertált, és a mai napig erősen zavarba jövök, ha megállítotok egy autogramért közös szelfiért.)

Sokan hallgattátok a komolyabb (?) ismeretterjesztő műsoromat bő három éven át a Klubrádióban, néztétek a tévéműsorokat, amelyekben így vagy úgy közreműködtem. És jelen voltatok sok-sok egyéb tudományos projektben, amiben nem feltétlenül a Szertár (márka)név alatt vettem részt.

Iskolákba, fesztiválokra és céges rendezvényekre hívtatok előadásokat és foglalkozásokat tartani. Így volt miből fejlesztgetni.

Köszönöm nektek!

Úgy értem,

KÖSZÖNÖM NEKTEK!

(Vagyis köszönjük, ugyanis tavaly nyáron összeálltunk Hauptricht ‘Hapci’ Tamás barátommal, és újragondoltuk a Szertár koncepcióját. Cikkezgetünk, podcastelgetünk, instázgatunk, szervezkedünk mindenfélét és azért nem hanyagoljuk túlzottan a webizódokat sem.)

Jöjjön is a szülinapi webizód!

(Hozzáteszem gyorsan, hogy nem a videó kedvéért vettem erőt magamon. Valamikor középiskolás koromban ettem először rovorat (szándékosan), miután egy könyvben olvastam, hogy egyes kultúrákban a termeszeket ínyencségként fogyasztják. Megállapítottam, hogy a hangyák se rosszak. 😉

Tavalyelőtt Portugáliában egy a jövő ételeiről szóló rendezvényen rovarkonyhát rendeztünk be, és ott chefkedtem.)

Na jöjjenek a receptek!

A lisztkukacok elkészítése

Hozzávalók:

• 1 marék lisztkukac
• olaj
• ízlés szerint fűszerek, só, cukor vagy semmi

A friss (élő) lisztkukacokat megmossuk, szárazra itatjuk papírtörlővel, majd forró olajba dobjuk. Időnként megkeverve ropogósra sütjük őket. Felhasználási cél függvényében adhatunk hozzá sót, fűszereket vagy pici cukrot, hogy édesen karamellizáltak legyenek. Szerintem natúr is finomak. Nassolnivalónak készítve a kisült kukacokat fűszersó keverékkel összerázzuk egy zacskóban vagy műanyag dobozban. Frissen a legjobb.

A sáskapraliné elkészítése

Hozzávalók:

• egy marék közepesen fejlett sáska
• étcsoki
• kevés olaj (opcionális)

A sáskákat fél órára hűtőbe tesszük, különben lehetetlen velük dolgozni (elég izgágák), majd kivéve forrásban lévő vízbe dobjuk őket. 1-2 percig főzzük, majd sütőben 120-130 fokon kiszárítjuk őket. Ha már ropogósak, a lábaikat, a szárnyaikat és a csápjukat ledörzsöljük. (Ha kellően szárazak, kézben gyengéden összedörzsölve őket könnyen letöredeznek.)

A csokit gőz fölött megolvasztjuk (vagy nagyon óvatosan mikróban). Szükség esetén pár csepp olajat adunk hozzá. A sáskákat a potrohuknál fogva a csokiba mártjuk, majd hűvös helyen (pl. a hűtőben) hagyjuk, hogy a csoki megdermedjen.

Jó étvágyat!