Még az űr sem lehet elég nagy ahhoz, hogy az emberiség ne tudja összekoszolni!
Egy héttel ezelőtt voltunk a Hulladék Akadémián, ahol én rá is kérdeztem, hogy mi a helyzet az űrszeméttel, de nem kaptam kielégítő választ. Valójában semmilyen választ nem kaptam, azonban szerencsére másokat is foglalkoztat a kérdés.
A londoni University College csillagásza, Stuart Grey összedobott egy rövid animációt, amin végig lehet követni az űrszemét felhalmozódását azóta, hogy fellőtték a Szputnyikot 1957-ben. Az emberiség – jó szokásához híven – nem igazán szeret eltakarítani maga után, pláne ha a végtelen űrről van szó, hiszen
ki látja, és főleg, kit zavar az ott?!
Így aztán mindenféle rakéta és műhold darabkák meg alkatrészek keringenek a fejünk felett, véletlen ütközések, balesetek vagy szándékos ottfelejtés következményeként.
Mostanság nagyjából 20000 szemétszerűség lehet a Föld körül, legalábbis Grey szerint, aki a jóslatát a space-track.org oldalon található információkra alapozza. Bár a Science szerint ez nem teljesen igaz, szerintük kb. 9000 tárgyról lehet szó. Legalábbis 2007 előtt, amikor egy kínai ballisztikus rakéta felrobbant, maga után hagyva kb. 2000 darabból álló törmelékhalmazt. Sőt, állítólag komplett rakétahajtóművek zúgnak el felettünk több mint 27000 km/h sebességgel!
Űrhajós legyen a talpán, aki felmerészkedik erre a szemétdombra!