Legalábbis a legfrissebb kutatások szerint egyre jobb állapotban van az Antarktisz felett!
Ideje volt már, hogy beérjen közel 30 év munkája! Ugyanis 1987 szeptemberében írták alá a Montréali jegyzőkönyvet az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) részeként, ami aztán 1989-ben lépett életbe. Ez egy nemzetközi egyezmény, amiben az országok megállapodtak abban, hogy csökkentik az olyan káros anyagok kibocsátásának mértéket, amik penetrálhatják szegény ózonréteget.
Különösen a halogénezett szénhidrogének csoportja (CFC-k) volt az, ami akkoriban az ipari ténykedés hatására kikerült a légkörbe. Ilyenek például a szén-tetraklorid, etil-klorid, vinil-klorid, a difluor-diklórmetán, vagy más néven freon, illetve a tetrafuloretilén, azaz teflon.
Miért rossz ez a légkörnek?
Mert ezek a vegyületek aztán klórra bomlanak szét, amik feljutnak a sztratoszférába, majd ott napfény hatására reakcióba lépnek az ózonnal, ami így szép lassan eltűnik az atmoszférából. Az ózon pedig kell, hiszen ez védi a Föld minden lakóját a káros, űrből érkező sugárzásoktól.
A kutatásból az is kiderül, hogy az ózonlyuk 3,8 millió négyzetkilométert (38 Izlandnyit!) zsugorodott a 2000-ben mért maximális területéhez képest, sőt, ha ilyen ütemben halad, akkor 2050-re akár teljesen el is tűnhet. Mármint a lyuk.
Persze ezt a lyukat nem úgy kell eképzelni, mint valami sűrű szövet folytonosságában megjelenő hiányt. Az ózonlyukban is simán van ózon, csak a koncentrációja – amit Dobson-egységben mérnek – azon a területen egy kritikus határ alá esik.
Susan Solomon a Science-ben megjelent cikk egyik szerzője és azon kutatók egyike, akik szorgalmazták a Montréali jegyzőkönyv létrehozását. Ilyen boldog a hír hallatán:
Azt látjuk, hogy a bolygónk tényleg kezd jobban lenni. Ez egy gyönyörű dolog.
Egy dolog tud az ózonlyukgyógyulás levesébe köpni, az pedig a vulkánkitörés.
Az elmúlt években történt nagy kitörések után rengeteg aeroszol (szilárd vagy cseppfolyós részecske) került a magaslégköri rétegekbe, ahol aztán kedvükre roncsolhatták az ózonréteget. 2011-ben a chilei Puyehue-Cordón Caulle vulkán kitörése után a hamufelhője 12 km magasságig is feljutott, majd 2015-be a Calbuco szintén kimagaslóan nagy károkat okozott az ózonrétegben.
De hát a vulkánokkal nem tudunk mit csinálni, szóval örüljünk annak, hogy lassan bár, de biztosan tömődik be az ózonlyuk, ami végül is nekünk köszönhető.
(Egyébként mi is foglalkoztunk nemrégiben az ózonnal az egyik podcast adásunkban, amit itt lehet meghallgatni nagyon gyorsan.)