Ezekre kattintottatok 2016 első hónapjában. Itt a Szertár Statisztikai Szembesítője.
2016 januárja volt az első teljes hónap, amióta fellőttük az új Szertár honlapot. Belevetettük hát magunkat a statisztikákba – részben, mert adatokat böngészgetni mindig jó időpocsékolás időtöltés, részben pedig mert – sok más mellett – ebből is kapunk visszajelzést arról, hogy milyen témákat szerettek olvasni, hallgatni vagy nézni. Az adatok nagy részét felhasználjuk saját okulásunkra és fejlődésünkre, néhány érdekesebb mazsolát viszont megosztunk veletek is. Íme.
Szertár blog TOP 3
A harminc nap alatt majdnem harmincezren kattintottatok különböző szertáros bejegyzésekre az oldalon, ami a honlap ráncfelvarrása előtti havi nyolcszázhoz képest elég jó kis ugrás. No de melyik irományunk érdekelt titeket leginkább?
Különdíj: Valamiért egy decemberi posztunk, A napóraevolúció csúcsa vezetett januárban is. Na jó, nem csoda, hiszen tényleg egy nagyon kreatív ötletről van szó. A 3D nyomtatott „digiátlis” napóra tehát nem csak az evolúció csúcsára ért, de a januári Szertár-nézettségi statisztika élére is.
A ténylegesen januári posztok közül viszont a kissé – nos, hogy is fogalmazzunk – provokatívabb cím- és/vagy témaválasztással tálalt cikkek vezettek. Fura mód ezek közül kettőt, amikor facebookon megosztottuk, a többi facebookos bejegyzésünkhöz képest alig lájkoltátok. (Persze ennek ellenére kiugróan sokan klikkeltetek, és a statisztikák szerint elég időt töltöttetek a cikkek oldalán ahhoz, hogy úgy véljük, el is olvastátok a tartalmakat. Úgyhogy látjuk mi, amit látunk!)
III. hely: A Disznó képek a téridőben – című poszt apropóját az újévi Malacfutás, egy tök jó közösségmozgató GPS-graffiti adta. Ennek kapcsán igyekeztem levezetni, hogy hogy találja meg az okosteló, hogy hol is járunk éppen.
II. hely: Hapci szedett össze 5 dolgot a szűzhártyáról, amiről úgy gondolta, jobb, ha a Szertárról tudjátok meg. Mondjuk nem valószínű, hogy valamelyik pornómogultól felnőtt szórakoztató tartalmakat előállító és forgalmazó cégtől fogunk nagyösszegű támogatásokat vagy reklámmegrendeléseket kapni. Egyrészt, mert nem valószínű, hogy etikai okokból beleállnánk, másrészt mert szigorúan biológiai oldalról közelítette meg a hymenkérdést.
Az I. hely pedig annak a srácnak jár, aki megmártózik egy nagy kád… na miben? Hát persze hogy egy viszkoelasztikus nem-newtoni folyadékban. Vagy legalábbis az erről szóló cikknek szenteltetek a legtöbb figyelmet a januári posztok közül.
Webizódok
Tekintve, hogy nem vittük túlzásba a videókészítést januárban (sem), nem volt nehéz győztest hirdetni. A tízezredik facebookon csatlakozott szertárost ünnepelve tettük közzé az Öt kísérlet Tesla-gömbbel című webizódunkat, amelyben öt kísérletet mutattunk be, amit Tesla-gömbbel el lehet végezni. Frappáns címadás, nemdebár? Amúgy meg iratkozzatok fel a youtube csatornánkra is! Akkor tuti, hogy elsők között láthatjátok majd a legújabb videós tartalmainkat is.
Podcast
A nyakunkat tettük volna rá, hogy az a podcast adás vonzza majd a legtöbb kíváncsi szertáros-fület, amelyben Szalai Feri fizikust hívtuk meg vendégül. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen szórakoztató lehet egy fizikus agyával nézni (sic!) a világot.
Mindenesetre titeket a jelek szerint jobban érdekelt a bennünk lévő állat felfedezése. Ebből most nem vonunk le messzemenő következtetéseket. Már csak azért sem, mert szerintünk is tök jó témát szolgáltattak az atavizmusok és különféle evolúciós csökevények.
De ha már a podcasteknél tartunk: épp egy online felmérésen dolgozunk ezekkel kapcsolatban. Ha szoktatok podcasteket hallgatni (nem csak a Szertáron, hanem úgy általában), és van 10 percetek, segítsetek nekünk azzal, hogy kitöltitek ezt a kérdőívet. Köszönjük.
Offline megjelenések
Itt nehéz statisztikákat nézni, mivel ebből viszonylag kevés volt januárban (konkrétan nulla), hacsak nem számoljuk a tévés megjelenéseket.
Január 8-án ment le egy riport az M1 Minden tudás című műsorában. (Mivel beágyazni nem lehet, ezért ezen a linken láthatjátok a 15. perctől.)
Január 18-án pedig a FEM3 Café vendége voltam. Konyhai kísérleteket csináltunk a műsorvezetőkkel, és megnéztük, miért fehér a majonéz. Vidiarchívumot itt nem találtam, legfeljebb egy lényegretörő képet a FEM3 Café facebook oldalán.