Vannak szédületesen nagy baromságok, amik terjednek a neten. Például az, hogy hogyan lehet mobiltelefonnal kukoricát pattogtatni.
Persze nincs ezzel semmi gond, hiszen a poén jó, el lehet rajta heherészni, meg virtuálisan hátbaveregetni az alkotókat, amiért ilyen kreatívak voltak.
Van azonban egy másik kategória is. Egy olyan, amire az ember többször is rácsodálkozik, majd elégedetten nyugtázza, hogy értelmes dolgokkal is el lehet érni milliós nagyságrendű letöltéseket.
Például a Bohemian Rhapsody kvantum-átiratában nem is tudom, mi fog meg jobban: a zseniális szöveg, az, hogy a srác érti is, hogy miről énekel vagy az iszonyatos munka, ami a videó összerakásában van?
De ilyen az Earth Unplugged videója is. Kicsit bánom, hogy csak most, több hónappal a feltöltése után botlottam bele.
Miután elég sok lájkot kapott kollégáim körében is, illetve a Szertár facebook oldalán is, nekiálltam kipróbálni. Ezért lett ez a videó a láncra reakció: