Sexting és cyberbullying

Ha tudod mit jelent a fenti két kifejezés, akkor azért kattints, ha nem, akkor azért. 

A Biztonságos Internet Napot világszerte február 9-én rendezik meg. Ennek célja, hogy felhívja a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre és kicsit tudatosabbá tegye  – elsősorban a gyerekek és fiatalok – mindennapi tevékenységét a világhálón.

A mostani részben Molnár Ágnessel beszélgettem, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatban dolgozik, valamint a Safer Internet projekt koordinátora. Nagyrészt ő felelt a budapesti fél napos rendezvény lebonyolításáért is.

Kiderül többek közt, hogy miről is szól a Biztonságos Internet Nap, milyen programokat szerveznek, illetve, hogy mi az a Lájkvadász társasjáték. Beszélgettünk a gyerekeket fenyegető internetes veszélyekről és arról is, hogy ezek ellen hogyan lehet védekezni. Kiderül mi az a sexting és a cyberbullying, és az is, hogy engem miért tiltottak le a Facebook-on.