Szertár élő

Az Atomoktól a Csillagokig e heti előadása után lesz majd kísérletezés is, amit én fogok végezni.

Az előadást Varga Dezső tartja majd, címe: A legkisebb részecskék a világ legnagyobb gyorsítójában.

A legelemibb részecskék világában a klasszikus szemlélet csődöt mond – a szabályokat a relativitáselmélet és a kvantummechanika írja. A fizikusok közel négy évtizede kutatják ennek a világnak az egyik legérdekesebb szereplőjét, amelytől minden egyéb anyagfajta tömege ered. De miért gondoljuk, hogy létezik ilyesmi, és miért fontos, hogy megtaláljuk? Miért gondoljuk, hogy a genfi Nagy Hadronütköztető (LHC) biztosan megtalálja, ha létezik – vagy ha nem, akkor valami még érdekesebbet? Egyáltalán mit tekintünk ma elemi részecskének, hiszen még kvarkokat sem látott senki szabadon? Az előadás ezekre a kérdésekre keresi a választ, áttekintve a modern részecskefizikai berendezések működését és az LHC első évének eredményeit.

Az előadást követően be fogok mutatni én is pár kísérletet. Akinek van kedve, jöjjön.

A rendezvény ingyenes, az ELTE TTK lágymányosi északi tömbjében lesz november 18-án, csütörtökön 17 órától. Bővebb infó az Atomoktól a Csillagokig honlapján.

Akár fel is jelentkezhettek facebookon, bár természetesen nem kötelező az előregisztráció.

Rövidesen lesz videó. Egyrészt készülőben egy újabb vendégvideó, másrészt pedig az Indexvideóval közösen csináltunk egy webizódot múlt héten. Azt elvileg egy-két napon belül már elérhetővé is teszik, és akkor posztolom ide is.


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék: