Igen, konkrétan az ember tápértékét vizsgálta egy – ki nem találjátok, milyen nemzetiségű – kutató. Cikk erős gyomrúaknak.
Tegnap jelent meg egy cikk a Scientific Reportsban, amiben azt taglalja James Cole, a Brightoni Egyetem kutatója, hogy tényleg azért lángolt-e fel időnként az őskőkorszakban az emberevés hóbortja, mert olyan tápláló megoldás lett volna, ha rájuktört az őséhség.
Nem vitatom persze, hogy biztos van az a helyzet, amikor a túlélési ösztön felülírja a jogi, etikai és prionbetegségekkel kapcsolatos aggályainkat. Ha már meg kell halunk, legalább nevetve tegyük, nem igaz? Erről szól például a 93-as Életben maradtak is. És nem erről szól az a vicc, amiben lezuhan egy repülőgép a dzsungelben és az odaérkező mentőexpedíció csupán egyetlen túlélőt talál a roncsok között a szerencsétlenül járt utastársak lerágott csontvázaival körülvéve. A mentők sokkját látva emberünk azonnal mentegetőzni kezd:
– Mindenki meghalt rajtam kívül, és túl kellett élnem.
– Na de uram, a repülő még csak tegnap zuhant le!
Fogalmam sincs persze, hogy a paleolit homonidák agyaltak-e ilyen dilemmákon vagy hogy röhögtek volna-e egy ilyen morbid viccen. (Szerintem már ott leakadtak volna, hogy mi az a repülőgép.)
Ó az a legendás angol fekete humorba ágyazott brittudósi szemlélet!
Szóval a kérdés, hogy rituális okokból vált az ember embernek farkasa (embere?) vagy azért, mert olyan jól csillapították volna-e egymás étvágyát elődeink (és evolúciós mellékágaink)? Hogy máshogy lehetne az elméletet jobban próbára tenni, mint kísérleti úton vizsgálni az ember tápértékét. Legalábbis közvetve. Mekkora mák, hogy volt kéznél két olyan publikáció (egy 1945-ből, egy pedig 1956-ból), amelyekben összesen négy férfi holttestének kémiai összetételét vizsgálták.
Csak hogy helyrebillenjen az etikai egyensúly: a tesztalanyok még életükben leokézták, hogy használhatják földi porhüvelyüket tudományos célokra.
Spoilerezzek? Egy átlagos (mai) férfi kb. hatvan ember egynapi zsír- és fehérjebevitelét tudná biztosítani. Vagy egy ember hatvannapi szükségletét. Bár abban a korban nem tudom, milyen volt a tartósítóipar. Szóval az a helyzet, hogy nem valószínű, hogy a gyors és könnyen megszerezhető kalóriák hozták divatba ezt a – valódi – paleodiétát. Egy mammut vagy gyapjas rinocérosz sokkal jobban teljesíthetett ár-érték arányban még egy egyébként nálunk (eleinknél) izmosabb neandervölgyivel összevetve is.
Megrögzött kalóriaszámlálóknak
Ha valaki hajótöröttként valaha elhunyt embertársaiból töltődne fel életmentő energiával, de mégsem mondana le a kalóriaszámlálásról, nézzük, mennyit nyerhet egy átlagos férfi különböző szövetek zsír- és fehérjetartalmából! A kcal – kJ átváltásokat is megcsináltam, csak hogy az SI-függők se csüggedjenek.
Zsírszövet (persze, hogy ez vezet!): 49 939 kcal (208 945 kJ)
Vázizomzat: 32 376 kcal (135 461 kJ)
Csontok (főleg a velő miatt): 25 332 kcal (105 989 kJ)
Máj: 2570 kcal (10 753 kJ)
Tüdő: 1597 kcal (6 682 kJ)
Emésztőszervek (gondolom, benne lévő kaja nélkül – pedig az lenne a főnyeremény!): 1263 kcal (5 284 kJ)
Szív: 651 kcal (2 723 kJ)
Vesék (párban): 376 kcal (1 573 kJ)
Hasnyálmirigy (kezdünk ínyencek lenni!): 161 kcal (674 kJ)
Fogak (szerintem ezért kár a macera): 36 kcal (151 kJ)
(Forrás)
Ismét értékes ismeretekkel gazdagodott a tudomány!
(A borítókép Mr. Theklan munkája, és nem egy paleovacsora maradványait ábrázolja, hanem Kutna Horában készült.)